A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása

Francis Fukuyama amerikai-japán politikatudós a nyolcvanas évek végén kifejtette, hogy a nyugati liberális demokrácia egyértelmű diadalt aratott, vele szemben minden életképes alternatíva teljesen kimerült. A merészen optimista elméletet sokan bírálták, a legtöbben felszínesen (hiszen Fukuyama nem a történések, például háborúk végéről beszélt, hanem az ideológiai fejlődésként felfogott "történelem" végéről), s az így született könyvtárnyi irodalomból hatását és az elemzés mélységét tekintve is kiemelkedik Samuel P. Huntington 1996-ban megjelent könyve. Samuel P. Huntington, a Harvard Egyetem professzora - aki 2008-ban hunyt el, miközben még világszerte javában folyt a vita a téziseiről - Fukuyamával ellentétben arra a megállapításra jutott, hogy világunkat a szovjet kommunizmus összeomlása után nem a nyugati liberális demokrácia fokozatos megerősödése s majdan végleges diadala határozza meg! Az ember nem ennyire racionális lény, s bár szeretne örök békét (s hogy ily módon véget érjen a történelem), azt aligha képes elérni. Így hát a különböző vallásokon és kultúrákon nyugvó civilizációk összecsapásaira kell felkészülnünk. A nyugati civilizáció puszta fennmaradásának az a feltétele, hogy elfogadja: érdekeit egy többcivilizációs világrendben kell érvényesítenie, s a kínai, a buddhista, a hindu, az iszlám, az ortodox keresztény vagy épp a még csak kialakulóban lévő afrikai civilizáció aligha fogja átvenni a nyugati - vagy amerikai - értékeket. Mert olyan illúzió ez, amely nemcsak a civilizációk közti konfliktusok békés rendezését nehezíti, hanem azt is, hogy a Nyugat - lemondva saját egyetemességének hitéről - megőrizhesse egyediségét.